Kalocsa – Ravazd

xcontest link fotók

Hol is kezdjem? Talán elég hozzá annyi, hogy hétfőn Egerbe mentünk, ami nem úgy jött össze, mint azt szerettem volna, így aztán némi csalódottsággal távoztam. Keddre, május elsejére azt terveztem, hogy a munka ünnepét szakdolgozatírással ünneplem. Reflexszerűen néztem rá reggel a meteora, és láttam, hogy -0,9 a gradiens. Ezt persze TTom is megírta, elkezdett érdekelni a dolog. Mindenesetre hegyre nem akartam menni, Kalocsához viszont lett volna kedvem, csak épp senki más nem ért rá…

Sajnos TTom sem tudott eljönni – akkor úgy voltam vele, hogy egyedül nem megyek, inkább írom, amit írnom kell. De azért motoszkált a fejemben az a gradiens. “De nem kéne, ez fontosabb. De mégis. De drága. De bomba idő. Najó.” – valami ilyesmi pörgött át a fejemen. Szóval hosszas vacillálás után, 11-kor felkaptam a zsákot, beugrottam a kocsiba, és irány egyedül Kalocsa.

2012-05-01 12.51.35.jpg  Délután egyre le is értem, kint volt Bálint és Pityke is. Pilóták is voltak szép számmal, de azért csak-csak leszálltak – valószínűleg ennek köszönhető, hogy nem volt baj, mikor bekérezkedtem kettő körül a starthoz. Előtte tíz percig kupoláztam a cseppet sem nyugodt szélben… Jól esett, meg jól le is izzadtam, de megnyugodtam, mikor percekig a fejem felett tudtam tartani az ernyőt.

Aztán mikor már rajtam volt a kötél, valahogy rástresszeltem a startra, tiszta gáz volt. Azt sem tudtam, ki vagyok. Az első próbálkozásnál kitört az ernyő alacsonyan, nem valamiért nem fogtam meg, visszaszálltam. Persze megkaptam a lebaszást, meg hogy nekem talán nem kéne ilyen időben repülni… A második próbálkozásnál kezdtem ennek igazat adni, mert fogalmam sincs, mit csináltam. Aztán Pityke már tiszta ideg volt, meg jött a Bálint szövege, hogy meg fogok dögleni. (Ilyenkor a csörlős kocsi már vagy száz méterre volt tőlem…) Hiába, utoljára egy éve jártam csörlőzni.

Harmadjára végre sikerült elemelkedni, csak a sok szarakodásban kilazultak a combköreim és nem tudtam beülni; lógtam, mint a szaros macska. Nagyon fájt, vágta a combomat, úgyhogy kb. ötvenméteres magasságban kézzel segítettem magamon és azt hiszem, elengedtem a féket is… Szerencse, hogy nem láttam kívülről, és senki ismerős sem. Azért leírom, hogy okuljak belőle.

Gondoltam magamban, hogy Pityke jól megjegyzi a nevem, és még egyszer dupla áron sem csörlőz fel engem. Erre szerencsére nem volt szükség, mert a reptér szélén fogtam egy nullát úgy 250m AGL-en, ami – hála Benő (hanyadik?) törvényének, belevitt a tutiba.

2012-05-01 14.08.06.jpg “Hát irány Paks, a város majd biztosan adja” – gondoltam, úgyhogy áttoltam a Dunát, és végül a város mögötti nagy barna föld volt a jó cím. Közben csatlakozott hozzám Donáth Gyuri és Gáspár Zoli, egy darabig együtt tekerésztünk (köszi, hogy megtaláltad a magját!). Egyként nem voltak brutál emelések, talán egyszer tekertem egy négyest. (A varió szerint +5,3/-4,4) Főleg 1000-1500 között volt jó, felette gyengült, alatta meg bubisabb volt. Szerintem valahogy inkább a gyenge, szűk termikek voltak a jellemzőek – bár túl nagy mintám még nincs.

Szluhapuszta és Németkér között már majdnem beégtem, de ráugrottam a szántásra, és megint bejött. Közben Zoli lehagyott, mert jobban termikelt, így több időt eltököltem Paks felett. Besüllyedtem, ő meg valahol eltűnt a szemem elől, úgyhogy nem volt festékem többé.

2012-05-01 15.11.27.jpg Sárbogárd felé vettem az irányt, közben – meglepődtem, de kétezren volt térerő – felhívtam apát, hogy itt fogok elrepülni a házuk felett. Utóbb kiderült, hogy láttak is engem. Aztán Sárbogárd felett majdnem megint beégtem. Itt már csalódás nélkül szálltam volna le, hiszen a régóta várt Kalocsa-Sárbogárd távot sikerült megrepülnöm. De szerencsére mehettem tovább – ötszáz körül fogtam meg a nullát és megint Bence tanácsának hála menekültem meg az anyaföld vonzásától.

Egykébként egész nap kellemes szél volt, 50-57 körül utaztam trimen, szóval lehetett menni, de nem volt brutál elsodrós, fára felrakós, tolatva leszállós.

2012-05-01 15.55.25.jpg Itt már megjelentek apró cumulus-kezdemények, de hamar kipukkantak. No meg elkezdett bejönni a cirrus is. Ettől függetlenül a bogárdi termik tetejéről már látszott a Balaton és az is, hogy nem is rossz felhők vannak arrafelé. Így Székesfehérvár helyett inkább Balatonfűzfő felé vettem az irányt. Később a fehérvári vonal is jónak tűnt, mert ott is beindult a felhőképződés. Itt találkoztam egy velem egy magasságban, tőlem pár száz méterre elrepülő motoros kisgéppel.

2012-05-01 17.17.15.jpg Az hiszem, innen már jutalomrepülésnek lehetne nevezni, mert a kis páracsomók alatt mindig volt emelés, sőt; később már a felhők közötti kékség is emelt! Kétezer felett szinte nem volt leáramlás; ha épp nem emelkedtem, akkor is sokszor -1 és -0,5 körül utaztam. A távolba veszve egy Cb életlen vonalait véltem felfedezni, de messze volt, és egyébként nem volt ijesztő idő.

2012-05-01 17.11.43.jpgAztán valami felhőút-szerűséget találtam, ami könnyedén keresztülrepített a Bakony felett. Néha csak azért nyomtam picit a gyorsítót, hogy jobban haladjak, mert tudtam, hogy hamarosan vége a napnak. Hat óra után is lehetett még tekerni egyméteres termiket, utána meg annyira bepunnyadt és kisimult az idő, hogy egyrészt alig süllyedtem, másrészt meg semmi dobálás nem volt…

2012-05-01 18.27.40.jpgA végsiklás végül Ravazdig adta ki; akkoriban már fontos szempont volt az is, hogy lehetőleg valami főút közelébe szálljak, ha még aznap haza is szeretnék jutni. Fantasztikusan meglepődtem, mikor felismertem a pannonhalmi apátságot. Ekkor tudatosult bennem, hogy talán 100km felett repültem – odafent bizony nem érződik a távolság. Már annak is nagyon örültem, hogy azért szálltam le, mert vége lett a napnak, nem pedig elszúrtam. Boldog voltam, mert úgy éreztem: saját magamhoz képest, most, nem igazán tudtam volna jobban csinálni. Egyáltalán nem a távra hajtottam, egyszerűen csak jól esett repülni.

A falu szélében szálltam le, két búzaföld közé, hogy lehetőleg ne tapossam le, amit nem muszáj. Az utcából egyből jöttek a gyerekek, hogy honnan ugrottam… 😉

A táv második fele itt kezdődött. Úgy fél óráig próbáltam stoppot fogni – eredménytelenül. Végül a buszmegállóban vártam az utolsó Győr-Veszprém buszt, amikor egy siklóernyős kolléga észrevette a zsákomat és satufékkel megállt. Ők a Hohe Wandon voltak, de brutál szél volt, úgyhogy csak autóztak egy jót. Veszprémvarsányig elvittek, ahol szinte azonnal megállt nekem egy Skoda, és egy fiatal orvos, Ádám egészen Veszprémig elvitt. Közben apa már úton volt értem Sárbogárdról. Kalocsa felé menet még beugrottunk egy gyors vacsorára hozzájuk. Végül éjfél lett, mire újból a beton szélén álltam, hogy elinduljak vissza, Budapestre. A fáradtságtól mindenem fájt, mindemellett úgy érzem, aznap este én voltam a legboldogabb ember az egész országban.

A koleszban alig tudtam elaludni, a fejemben úgy zsongtak a gondolatok, mint repceföldön a méhek. Boldog voltam, fáradt, mindenem fájt, és jó volt. Szellemileg talán jobban elfáradtam, mint fizikailag. Már hétfőn is köhögtem egy kicsit, szerda reggelre hőemelkedésem is lett, de nem bánom! Szó szerint betegre repültem magam… 🙂

Éljen május elseje!

2012-05-01 16.13.34.jpg 2012-05-01 16.46.41.jpg2012-05-01 16.35.05.jpg2012-05-01 16.12.11.jpg2012-05-01 16.39.36.jpg2012-05-01 18.18.07.jpg2012-05-01 19.20.06.jpg

This entry was posted in personal and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *