A változásról

Miért félek a változástól?

Ami azt illeti, nyakamon a költözés. Egy másik országban élek lassan fél éve, de valójában két ország között vagyok félúton. És ez sokszor nagyon jó, sokszor viszont nagyon nehéz. Most viszont felmerült bennem a kérdés: Általában, mint ember: miért félünk változástól?

Miért félünk az újtól, az idegentől? Miért félünk a bizonytalan jövőtől?

Azért félünk, mert attól tartunk, hogy ez az új rosszabb lesz, mint ami eddig volt. Azért félünk, mert attól tartunk, hogy elveszítjük mindazt a jót, amit eddig átéltünk. Azért félünk, mert attól tartjuk, hogy a múlttal együtt a múlthoz kapcsolódó emlékeket is magunk mögött hagyjuk.

De bármit is tegyünk, bármi is történjen, a múltat folyton magunk mögött hagyjuk.

Visszaolvastam csupán két-két és fél évvel ezelőtt írt twitter bejegyzéseimet. Teljesen más ember voltam. De az is én voltam. És remélem, hogy ugyanígy fogom folytatni ezt a változást, egészen halálomig.

A múlt egy folyton halványuló, ködös emlék. A jövő csak egy folyton változó, kanyargó, fel-feltűnő, ködbe vesző kép. És mind a múlt, mind a jövő, csupán elvont fogalmak — absztrakciók, amelyek kizárólag a jelenben, és a jelenkori elménkben léteznek.

Ha tehát a bizonytalan jövőtől félünk, akkor a biztos pontok elvesztésétől félünk. Attól félünk, hogy a múltbeli jó dolgok többé nem lesznek.

És a múltbeli jó dolgok többé nem lesznek. Lesznek majd más, új “jó dolgok”. És ezzel nem lehet mást tenni, mint elfogadni. A múltat pedig el kell engedni.

Azért félünk a múlttól, mert nem bízunk eléggé önmagunkban. Nem bízunk elég erősen abban, hogy mindig, és minden körülmények között élvezni tudjuk azt a fantasztikus ajándékot, amit életnek nevezünk.

Legalábbis most így hiszem.

“Semmi sem állandó, csak a változás maga.” /Hérakleitosz/

This entry was posted in personal, szösszenet and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *